Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában

Írta: Kassai Éva, 2015-06-02 dátummal


siker

Nincs olyan kliensem, aki így vagy úgy ne küszködne valamilyen önbizalmi problémával. Mértéke, irányultsága igen változatos, nemtől, kortól, otthonról hozott mintáktól függően. Éppen ezért régóta lelkesen kutatom az előrelépési lehetőségeket ezen a területen. Szendi Gábor könyvét elolvasva úgy érzem: sikerült végre megtalálni a bölcsek kövét! A pszichológus író evolúciós szempontból közelíti meg az önértékelés problematikáját. Vélménye szerint ez a funkciónk mára már idejétmúlt. Tehát itt az idő, hogy saját magunk méricskélése helyett kikapcsoljuk ezt a felesleges “szociométert”, és függetlenítsük magunkat rossz beidegződéseinktől.
Következtetéseit alapos, izgalmas kutatási eredményekkel támasztja alá, és olvasmányos, szórakoztató, egyedi humorral fűszerezve írja le. A tudományos boncolgatáson túl pedig gondos, használható útmutatót ad, hogyan jussunk ki az önértékelés csapdájából.
Az alábbi idézet nem a legkönnyebben értelmezhető, de esszenciális része a nagyívű kötetnek. Boldogulásunk érdekében megéri elfilózni rajta:

“A metasémát úgy definiálhatjuk, hogy az a gondolatainkon vagy gondolkodási folyamatainkon való visszatérő gondolkodásunk, egy sémán való gondolkodás sémája.

Az önértékelés metasémája, hogy az önértékelés csökkentése a kirekesztés veszélyét idézi elő. Az önértékelés metasémája olyan rendezőelv, amely minden észlelt helyzetet, szót és gondolatot aszerint csoportosít, hogy azok növelik, avagy csökkentik-e az önértékelésünket. Azaz növelik-e az elfogadottságunkat, vagy csökkentik. És eredeti funkciója szerint az önértékelés mint motiváció arra sarkall minket, hogy a cselekedeteinket úgy irányítsuk, hogy önértékelés-növekedés legyen a végtermék. Ez ma azért hibás metaséma, mert nem egy törzsben élünk, hanem olyan világban, amelyben százféle csoport tagjai lehetünk, s valakinek a rosszallása vagy egy munkahelyi elbocsátás nem azzal egyenértékű, hogy a törzs kitagadott, és mi menetünk a dzsungelbe meghalni.

Egy gondolkodást meghatározó metasémát nem lehet azzal elintézni, hogy „nem úgy van”, hiszen az nem egy állítás, hanem egy szelekciós vagy irányító elv. Ráadásul a metasémák igen gyakran implicitek, azaz az emberek nem férnek hozzájuk, nem tudják, miféle metaséma irányítja őket.

Egyszóval: a gondolat a leggyanúsabb dolog a világon, meglehetősen bizonytalan módon tükrözi vissza a realitást. Az önmagunkról való gondolkodás pedig végképp egy torz tükör: minden önmagunkra vetett pillantásunkban benne van egész élettörténetünk és pillanatnyi helyzetünk. Az agyunkat már kicsi korunkban megbuherálta két felnőtt, és aztán további torzító elemek kerültek bele életünk során. Mindenki egy pszeudovalóságot észlel, és arra reagál.”

Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában – Jaffa kiadó 2014. 256-266. o.