Kivel nem lehet „Gordon-módra” kommunikálni F. Várkonyi Zsuzsa szerint

Írta: Kassai Éva, 2014-05-26 dátummal


Minden modellnek megvan az érvényességi tartománya. Mielőtt válogatás nélkül empátiát, értő figyelmet adnánk mindenkinek, bízva befektetett erőfeszítésünk megtérülésében, érdemes elolvasni F. Várkonyi Zsuzsa alábbi sorait:

„Ma már pszichológiai közhely, hogy személyisünket legerősebben első éveink tapasztalatai alakítják. Aki együttműködésben nőttek fel – még ha nem is hibátlanban –, azoknak fontos a másik fél jólléte is. Ezért hajlunk inkább arra, hogy nyertes-nyertes végeredményt célozzunk meg. Akik viszont erőszakban nevelkedtek, azok minden kapcsolati eseményben, egész életük során egy győztes-vesztes párost látnak lelki szemeik előtt. A számukra elképzelhető egyetlen jó megoldás az, ha ők győznek. És mivel tapasztalatuk szerint vesztesnek lennie kell, ezért világos a szereposztás: le kell nyomni a másikat a vesztes pozíciójába. Ez a típus valóban talál örömet a másik tehetetlen engedelmességében, mert ebben látja a garanciát, hogy az ő akarata viszont nem lesz eltiporva.

Honnan szerzik a hatalmat ehhez? Jutalmazó és bűntető eszközök begyűjtésével. Ezek a hatalom tényleges eszközei, bármilyen hatalomról legyen is szó. Főbelövéssel, elbocsátással, vagy csokimegvonással fenyegetni a tőlünk függő embert a hatalom szempontjából nem nagy különbség – csak puska, munkáltatói jogkör vagy csoki kell hozzá.

(…)

A hatalomból működő ember nemigen győzhető meg arról, hogy lennének vesztes nélküli kapcsolati mérkőzések, különösen pedig arról nem, hogy neki is megérné az az erőfeszítés (a „macera”), ami az egyezkedéssel, az ütközni látszó igények egyeztetésével tagadhatatlanul együtt jár.

Szerencsére viszonylag kevesen tartoznak a szélsőségesen hatalomból működő kategóriába. (…)

A Gordon-féle demokratikus kapcsolati modell évtizedes tanítása során jöttem rá, hogy Gordon egyik alaptétele csak korlátozott embercsoportra igaz. Ő ugyanis azt állítja, hogy bármennyire zavaró és támadó is a másik ember viselkedése, mindig megtalálhatod e mögött azt az igényt, ami emberi, tehát elfogadható. Ha ezt a megtalált igényt fogalmazod meg számára, és ezzel jelzed, hogy érted, mi kell neki, akkor a zavaró viselkedés drámaian csökken majd, megindul az együttműködés, és többnyire találtok egy kölcsönösen elfogadható megoldást vagy álláspontot. Igen, ez igaz minden olyan embernél, aki „szívesebben jó, mint rossz”, vagyis pozitív énképe és a másik jó közérzete fontos értékek a szemében. A szélsőségesen hatalomból működő ember nem ilyen. Nem győzhető mega nyertes-nyertes lehetőségről, nem működik benne együttérzés a másik iránt, nem tudja gondolatban felcserélni a szerepeket, vagyis beleképzelni magát a másik helyzetébe, mert tapasztalatai alapján az maga a vég, a vereség. Ők azok, akik örömet találnak a másik ember kínlódásában – és ez már olyan igény, amit normális partner nem fogad el. Gordon tétele tehát azzal a megszorítással igaz, hogy „minden olyan emberi igény megérthető, mely NEM a másik fél megrövidítésére, megalázására irányul”.”

(Dr. Thomas Gordon hitvallása bővebben itt olvasható.)

Forrás: F. Várkonyi Zsuzsa: Sors és sérülés – Mérték kiadó 2011.