Hogyan tegyük tönkre gyerekeinket az erőforrás-leépítő oktatási rendszerrel

Írta: Kassai Éva, 2015-03-12 dátummal


mutáns cápa

„Egyszer, nem is olyan régen, az állatok arra az elhatározásra jutottak, megreformálják az életüket, hogy jobban megfeleljenek a „modern világ” követelményeinek. Gondoltak egy nagyot, és szerveztek egy erdei iskolát. Kölcsönös megegyezés alapján összeállították a tantervet, amelyben négy tárgy szerepelt: futás, mászás, úszás és repülés. A szervezési és adminisztrációs nehézségek elkerülése érdekében úgy döntöttek, hogy minden tanulónak fel kell venni mind a négy tantárgyat.

A kacsa kitűnőnek bizonyult úszásban – igazság szerint még a tanárát is lefőzte –, és nagyon jó osztályzatokat szerzett repülésből is, de futásban bizony nagyon gyengécske volt. Hogy felzárkózhassék a többiekhez futásban, fel kellett hagynia mind az úszás- mind a repülésgyakorlatokkal, és még iskola után is ott kellett maradnia, hogy gyakorolja a futást. Addig erőltették a dolgot, amíg az úszóhártyás lába annyira kisebesedett, hogy úszásban is teljesen visszaesett az átlagos szintre. Az átlagos tudás azonban tökéletesen megfelelt az iskola elvárásainak, úgyhogy senki nem akadt fenn a történteken – kivéve magát a kacsát.

A nyúl osztályelsőként kezdte az évet futásban, de hamarosan idegösszeroppanást kapott a sok úszáskorrepetálástól.

A mókus mindaddig kiváló volt a mászásban, amíg gátláskomplexusai nem támadtak a repülésórákon, ahol is a tanár arra kényszerítette, hogy ne fentről lefelé, hanem „normálisan” – lentről fölfelé – gyakorolja a repülést. A szokatlan túlterheléstől rövidesen krónikus lábizomhúzódást kapott, amelynek következtében mászásból is lecsúszott a hármasok közé, futásból pedig be kellett érnie egy kettessel.

A legtöbb probléma a sassal volt, aki ellen több ízben is drákói rendszabályokat kellett alkalmazni. A mászásórákon ugyan mindenkit megelőzött – kétségtelenül ő jutott fel a leggyorsabban a gyakorlófa tetejére, de ragaszkodott a saját módszeréhez, ami nem egészen egyezett az előírtakkal.

Az év végén egy degenerált angolna, aki egész jól tudott úszni, tűrhetően futott, mászott, és még repülni is tudott valamicskét, szerezte meg a legjobb átlagú bizonyítványt, és nyerte el a legjobbnak járó trófeát.

A prérikutyák már év elején kimaradtak az iskolából, és azóta fizették a súlyos iskolázatlansági adót, mert az iskolavezetőség nem volt hajlandó felvenni a tantárgyak közé az ásást és földtúrást. Inkább elküldték a gyermekeiket a borzhoz kisinaskodni, és néhány hónap múlva a mormotával és a pocokkal karöltve megalakították az első sikeres erdei magániskolát.”

Részlet: Stephen R. Covey: A sikeres élet hét aranyszabálya című könyvéből (Édesvíz 1994. 388-389.o)