Új választási rendszert javaslok!

Írta: Kassai Éva, 2015-03-16 dátummal


főnök

Egy ideje azon gondolkodom, miért ideológiák mentén szavazzuk meg, kik vezessék az országunkat. Ha egy jól működő rendszert szeretnél felépíteni, mi alapján döntenél, kiket vegyél fel a céged élére: szakértelem, vagy ideológiai meggyőződés? Szerintem, ha egy élet kemény munkájával összegyűjtött pénzedet fekteted ebbe a vállalkozásba, akkor még egy szélsőségesen egzaltált zsenit is bevállalsz, amennyiben sikerre viszi az általad rábízott területét. A kormányzásnál pedig még nagyobb a tét. Nem csak saját megtakarításaidat, javaidat reszkírozod, hanem fel- és lemenőidét is.

Először is, a választási lózungok helyett – amelyek betartása alól egyébiránt törvényileg vannak felmentve a honatyák – a makacs tények számítanának: ki mit tett le eddig az asztalra. Engem végtelenül bosszant, hogy pénzünket a saját hülyítésünkre költik.

Ha hazánk kulcs-pozícióra nem „szófogadó” pártkatonák kerülnének, hanem a kiváló szakemberek, akkor sokkal nagyobb sikereket érhetnénk el. Gondoljátok el, milyen előrevivő lenne, ha sok briliáns, értékteremtő elme ókumlálná ki, milyen intézkedések hozhatnak nekünk jó kedvet és bőséget! Ráadásul a többféle ideológiai meggyőződés színes, sokoldalú megközelítése sokkal egyedibb megoldásokat hozhatna.

A tervem még nem egészen kidolgozott. Lehet, hogy nem elégednék meg azzal, hogy csupán a képviselőimet választanám közvetlenül magam, hanem szívesen végigolvasnám a miniszterelnök- és miniszter-jelöltek önéletrajzait is azon töprengve, ki lenne közülük a legjobb. Néhány jó folyamatszervezővel szívesen elgondolkodnék a rendszer megvalósíthatóságán.

Hiszek abban, hogy mindannyian valamivel hozzá tudunk járulni közösségünk sikeréhez. Ehhez kaptunk megfelelő tálentumot. Én boldogan tenném a magam dolgát, és adóforintjaimból örömmel járulnék hozzá annak a tehetséges teamnek a fizetéséhez, amely gondoskodik Magyarország jóllétéről.