Mi a pszichológia célja?

Írta: Kassai Éva, 2015-09-28 dátummal


Rorschach-style

Megkezdtem a tanulmányaimat a Debreceni Egyetem pszichológia szakán. A „pszichológia főbb területei, elméleti alapok” előadáson ülve rámtört egy fura, nyugtalanító érzés. Immár órák óta hallgattuk, mennyi gondot okoz, hogy a pszichológia megfeleljen a tudományosság kritériumainak. Ugye először is itt a morális kérdés: milyen keretek között lehet emberekkel kísérletet végezni? Aztán a legnagyobb probléma: esélyünk sincs arra, hogy kétszer pontosan ugyanazokat a körülményeket rekonstruáljuk, ha konstruktum egyik eleme ember. Őszintén szólva engem nem különösebben érdekel, tudomány-e a pszichológia, avagy sem. Popper Péter egyik mondása kattogott a fejemben: csinálunk valamit a páciensekkel, aztán azok valami véletlen folytán jobban lesznek. (Emlékezetből, pongyolán idéztem a számomra megérkezett tartalmat.)

Aztán csak néztük-néztük a ppt diáin sorra, ahogy jöttek a régi nagyok, jelentőségteliek, és hallgattuk, hogy az alapkérdés: MIT és HOGYAN vizsgáltak. Bennem meg egyre csak nőtt a feszültség, horgadt a gyakorlatias-gondolkodó énem, hogy hékás emberek, hát hogy jutottunk idáig, hol tévesztettük szem elől, hová lett az eredeti, az értelmes, a kiinduló kérdés a MIÉRT!!!

Aztán a csendből, a felém forduló tekintetekből rájöttem, az energia már túlnőtt azon, hogy gondolataimat bévül tartsam, így hangosan ki is mondtam: a kérdés a MIÉRT! Kicsit megijedtem a hangomtól, meg a beordításom várható következményeitől: pl. a tanárunk egyáltalán nem kíváncsi a véleményemre (végülis a hallgató hallgasson:), vagy az osztálytársaim meglincselnek, hogy okoskodásommal feleslegesen meghosszabbítom az órát, de már késő volt.
Mivel a csend maradt, így hát el tudtam mondani, hogyha abból indulnánk ki, mi esszenciálisan a célunk a pszichológiával, akkor minden a helyére kerülne. Számomra – bármily banálisan is hangzik –, mégiscsak annak van értelme, hogy a kutatások, vizsgálatok, megfigyelések, tapasztalatok, satöbbik eredményeinek felhasználásával jobbá, boldogabbá tegyük az életünket. Akár preventív, akár interventív (azaz megelőző, vagy beavatkozó) módszereket alkalmazunk, a leghatékonyabb az, amitől jobban lesz valaki. Ennek fényében nyer értelmet, hogy MIT és HOGYAN vizsgáljunk. És ebből az aspektusból nézve annyi minden le és felértékelődik.

Igyekszem ezt majd ötödév végére sem elfelejteni!

Ui. Tanárunk figyelmesen végighallgatott, elgondolkozva felsóhajtott: hja, a szent cél!, diáktársaim pedig sem meg nem köpködtek, sem el nem gáncsoltak a szünetben:)