Mi a probléma?

Írta: Kassai Éva, 2015-03-30 dátummal


rövidkezű dínó

Bartee szerint a valós helyzet és a kívánt helyzet közötti eltérés. A problémamegoldás pedig a valós helyzetből a kívánt helyzetbe jutás folyamata. Khm. Mi a valós helyzet? Mi van, ha az észlelt helyzetem és a valóság között fényévnyi a távolság? Lehet, hogy sokszor épp ez az akadályoz meg bennünket az előrejutásban? Lehet, hogy először világosan fel kell mérnem, reálisan hol is tartok? No de hogyan? Hogyan tudnám én, a szubjektum objektíven vizsgálni a helyzetem.

Más kérdés, ha közösségek problémáit vizsgáljuk. Ott már esély van arra, hogy különféle módszerekkel megállapítsák a csoport, cég valós helyzetét. Sok-sok szubjektum már közelíthet az objektívhez. Igenám, de ott pedig a kívánt helyzet megítélése nehézkesebb. Kinek az érdekeit tartsuk szem előtt? Hogy döntsük el, mi a csoport számára az ideális.

Engem mindkét terület érdekel. Szenvedélyesen kutatom, hogyan tudom támogatni egyéni klienseimet coachingban, illetve a cégeket, akik tréningekkel, folyamatszervezéssel bíznak meg.

Véleményem szerint az egyéni problémamegoldásban óriási előrelépés, ha valaki törekszik helyzete reális megítélésére. Ehhez nagyfokú önreflexiós készségre, érettségre, a külvilág visszajelzéseinek megfelelő értékelésére van szükség. Azaz az ösztönös, zsigeri reakcióim helyett képes legyek ésszel végiggondolni például azt, milyen viselkedésem, milyen reakciókat vált ki a külvilágból. Vagy milyen szavak, mondatok, visszatérő helyzetek azok, amelyekre valamiért „ugrom”. Ilyenkor megfejthetem azt, mi lehet az oka a félreérthetőségemnek, érzékenységemnek, de e nélkül is változtathatok a hozzáállásomon, ha számomra tényleg a probléma megoldása a fontos.

Én például közismerten „fogdosós” vagyok. Imádom a közös „lélekóceán” érzést, ezért aztán beszélgetőpartnereimet rendszeresen meglapogattam. Hosszú éveken keresztül komoly problémáim adódtak ebből, mivel a másik nem rendszeresen félreértette gesztusaimat. A férfiak egy részének úgy tűnt, hogy oldott közvetlenségem nem csupán a diskurálásra korlátozódik. Könyvet tudnék írni – az így utólag – már mókásnak tűnő helyzetekből, amikbe keveredetem. Sokat segített, mikor egy barátom elmesélte, hogy az első találkozásunk egyikén mennyire meghökkentette, mikor a combját csapkodtam, hogy nyomatékot adjak szavaimnak. Mivel az ő szavára sokat adok, így rájöttem, mennyi problémától kímélhetem meg magam és a környezetemet, ha átmenetileg leszokom a fogdosásról. Reményeim szerint a kor előrehaladtával ez a gondom megoldódik, ki a csuda érti félre egy korosodó nagymami lapogatását?

Csoportoknál, közösségeknél, cégeknél a valós helyzetfeltárás komoly kiindulási pont. Tapasztalataim szerint a realitással való szembenézés már óriási előrelépés szokott lenni. Ezt követően én azokat a probléma-megoldási folyamatokat tartom a legsikeresebbeknek, ahol a kívánt helyzet, és az oda vezető út megfogalmazásában minél többen részt vesznek. Legyen szó párkapcsolatról, családról, egy társasházról, vállalkozásokról. Persze nehezebb több ember véleményét összehangolni, de ragyogó technikák vannak arra, hogyan reprezentálhatják magukat akár még nagyvállalatoknál is például a végrehajtó szinten dolgozó munkatársak egy-egy döntés meghozatalában.

Hosszabb távon a motivációt fenntartani jóval könnyebb elkötelezett, a célkitűzésekkel egyetértő csoporttagokkal.

Még egy fontos gondolat: nincs minden problémára megoldás! Vagyis akkor, abban az életszakaszban, azokkal az erőforrásokkal nem biztos, hogy van valódi előrelépési lehetőség. Ilyenkor a helyzet elfogadása, a feszültség tűrésének képessége, hozzáállásunk megváltoztatása jelentheti a pozitív változást. Ha a fejlődést tekintjük az élet értelmének, akkor ez a belső önmeghaladó folyamat ezeknek a szituációknak a hozadéka.

De még az is előfordulhat, hogy egy probléma magától megoldódik. Nem biztos, hogyha egy ötvenes házaspár kapcsolata reneszánszát éli, akkor föltétlenül megbölcsültek. Lehet, hogy csak kevesebb lett a konfliktushelyzet a gyerekek kiröpülésével. Persze ez így nem túl kócsos, és erre számítani többnyire önámítás, de ha már a realitással való szembenézésnél tartunk…

Ha viszont már profi problémamegoldókká váltunk már csak egyetlen gondunk akadhat: jól fogalmazzuk meg a kívánt helyzetünket, nehogy aztán odajutva jöjjünk rá, közelről még sem olyan zöld a szomszéd kertje:)