Mélypont, vagy vége?

Írta: Kassai Éva, 2015-03-17 dátummal


szerencsekerék levágva

Hogy veszteségként, vagy nyereségként élünk meg egy-egy helyzetet, az nagymértékben függ egyéni pszichés beállítódásainktól, ám vannak általános emberi attitűdök is. Játékos kísérletekkel, az agy aktivitásának vizsgálatával, hormonkutatásokkal is ugyanarra az eredményre jutottak a szakemberek: a felnőttek többségénél a veszteség elkerülése erőteljesebb motívum, mint a nyereség elérése.

Evolúciós szempontból logikus, ha agyunk „büntető” központja intenzívebben működik, és emlékeztet bennünket: többé ne tedd azt, amire ráfáztál, hiszen így tanuljuk meg elkerülni az életveszélyes helyzeteket is. Más szempontból viszont gátolhat bennünket abban, hogy nyitottabban ugorjunk bele új, akár óriási sikereket hozó helyzetekbe.

A dilemma: ha vacakul érezzük magunkat egy helyzetben, álljunk tovább, vagy maradjunk még a későbbi nyereség reményében?

Kétféleképpen érezhetjük rosszul magunkat: ha túl hamar szállunk ki, és kiderül, még tudtunk volna nyerni a helyzetből, vagy ha a várakozás még nagyobb veszteségeket okoz nekünk.

Üzleti vállalkozásokban a mérlegelésbe erőteljes hangsúllyal vesznek részt az észérvek: piacanalízis, algoritmusok, mikro- és makrogazdasági mutatók, stb. Ha videotékát üzemeltettünk, vagy lemezkiadónk volt, akkor felmérhettük: ennek az üzletágnak befellegzett a könnyedén letölthető filmek, zenék világában. Ha viszont olyan terméket gyártunk, vagy szolgáltatást kínálunk, amelyről tudható, hogy a jövőben is lesz igény rá, csupán most épp dekonjunktúra van a szektorunkban, akkor a döntés csupán az: át tudjuk-e vészelni tartalékainkkal az ínséges időszakot.

Magánéleti válság esetén már egész más a helyzet. Itt a veszteség vélt elpazarolt években, feltételezett elszalasztott lehetőségekben jelentkezik. Nyereség: ha kapcsolatunk a mélypontról újra felemelkedik.

Ám míg a gazdasági folyamatokra kevesebb a ráhatásunk, kapcsolataink alakulása annál inkább rajtunk múlik.

Életünk hullámzása teljesen természetes. Mindannyiunknak voltak mélypontjai, kimagaslóan jó szakaszai. Idővel kialakítjuk megküzdési stratégiáinkat, rutinosabban állunk a problémákhoz. Várandós kliensem kérdésére: „hogy fog helytállni anyaként?”, azt válaszoltam: remekül, hisz nem lesz más alternatíva”. Életünkből, anyaságunkból csak igen-igen extrém esetekben szoktunk kiszállni.

Tehát, ha nincs más választásunk, akkor vagyunk annyira bölcsek, hogy a meglévő helyzetből igyekszünk kihozni a maximumot: változtatunk a HOZZÁÁLLÁSUNKON.

Meggyőződésem, hogy rengeteg párkapcsolat fordult volna jobbra, ha a válás nem alternatíva. Mennyi elpazarolt erőforrás: megosztott vagyon, elkeseredett acsarkodás, bánat, hosszú távú sérelem… És ahol gyerekeket is érint a történet!

Micsoda erő rejlik azokban a kapcsolatokban, ahol a nehézségek ellenére kitartottak egymás mellett, és együttesen megélték a felemelkedést. Ahol mindkét fél számolt az élet természetes lüktetésével: egyszer fenn, máskor lenn.

Ha épp mélyponton van a kapcsolatod, és párod nem egy jellemtelen alak, akkor hidd el: ami ma reménytelennek tűnik, visszatekintve a jobb jövő előkészítése volt csupán! Én már csak tudom:)