ADHD – a korszerű mutáció

Írta: Kassai Éva, 2015-03-10 dátummal


hiperaktivitás

A mozaikszó (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) magyar fordítása a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar. Nehezen definiálható, kissé megfoghatatlan tünetegyüttes ez. A mi családunk ebből a szempontból halmozottan „hátrányos” helyzetű, mert férjem és kisebbik fiunk is ADHD-s, nagyobbik fiunk pedig csak ADD-s, azaz ő nyugton ülve „nem figyel”. Így aztán én testközelből tudtam tanulmányozni különös világukat, amiről hamar kiderült számomra, hogy ez nem egy deficit, hanem egy szufficit.

Szerintem az ADHD valójában egy korszerű „mutáció”: olyan erőforrásokat hordoz, amelyek a jövő életmódjához való sikeres alkalmazkodást támogatják.

A figyelemhiány szó már önmagában tévedést hordoz, hiszen az ádéhádésok egyszerre többfelé is képesek figyelni. Az már más kérdés, hogy az unalmas magyarázatok helyett sokkal érdekesebbnek találják a tanterem ablakából jól megfigyelhető madarakat, akik épp fészket építenek. Prioritásuk eltér a megszokottól, a társadalmilag elvárttól, tehát egy személy szavai nem lesznek attól előrébbvalók, hogy egy tekintélyes szájat hagytak el. Kisgyerekkorban az érzelmi kötődés, kamaszkorban pedig az izgalmas, érdekes, számukra hasznos információk határozzák meg, hogy kire és mire figyelnek.

A hiperaktivitás pedig egy olyan folytonos mozgáskényszer, ami gyors, ösztönös reakciókat indukál. Szendi Gábor evolúciós pszichológus szerint a nagy hadvezérek bírhattak ilyen képességekkel, ami felfokozott ingerek között, veszélyes helyzetekben a siker záloga volt. Döntéselméleti kísérletek igazolják, hogy azokban a szituációkban, ahol a választási paraméterek számát növeljük, az időfaktort ezzel egyidejűleg pedig csökkentjük, sokkal sikeresebb stratégia az intuícióinkra hallgatni. Sok változáskezelési tréningemen ezt az új gondolkodási módot a legnehezebb elfogadni. A jövő már nem kiszámítható, algoritmizálható, így a hagyományos tervezési módok sorban csődöt mondanak.

Számomra valami egészen különös világ nyílt meg azzal, hogy szeretett hozzátartozóim ennyire másképp működnek. Ha boldogulni akartam velük, nekem kellett változnom: másképp reagálni a regresszív rohamokra, dühkitörésekre, az óriási és megkülönböztetett figyelemigényre, a hagyományos iskolarendszerbe való beilleszkedési problémákra. Dilemmák, önmeghaladó, kreatív, egyedi megoldások kísérték utunkat odáig, hogy nemsokára 16 éves kisebbik fiunk mára kiegyensúlyozott, őszinte kamasszá ért. Kiemelkedően jó kommunikációs készségét arra használja, hogy érveivel, humorával meggyőzzön minket egyéni szabályrendszerének létjogosultságáról. Meghatóan ragaszkodik ahhoz, hogy mindenben egyezségre jussunk: így folyamatosan tágítom a határaimat a lefekvés idejével, a számítógép előtt tölthető órák számával kapcsolatban. Egy csodás iskolába jár, ahol elkötelezett pedagógusok fáradtságot nem kímélve úgy tanítanak, hogy motiváltan, érdeklődve figyel az órák többségén. Nincsenek reggeli hisztik, szorongások. Vannak viszont izgalmas felismerések, hiszen osztálytársai többsége szintén ADHD-s, így nem csupán relaxációs technikákat sajátítanak el, hanem foglalkoznak saját, különleges működési módjukkal is.

Így lassan tényleg elhiszi, amit kiskora óta mondok neki: minden átlagtól eltérő tulajdonság tulajdonképpen egy erőforrás, csak meg kell találni azt a közeget, ahol épp arra van szükség. A mi családunk például pont egy ilyen hely:)